Hírek Újdonságok Akciók
Sajtóanyag - 2009. március
Az országos napilapok és magazinok terjesztését végző MédiaLOG a 2008-as év során nagymértékben normalizálta a működését.
A figyelem két alapvető területre koncentrálódott. Egyszerre volt szükség a szolgáltatási színvonal javítására és a pénzügyi működés stabilitására.
Tavaly sor került a működést támogató alap szoftver lecserélésére, amely zökkenőmentesen, az ügyfeleink számára észrevétlenül megtörtént. Átszerveztük az ügyfélszolgálatot és érdekeltté tettük a kézbesítést végzőket a terjesztési színvonal emelésében.
Mindezek eredményeképp a korábbi százalékos nagyságrendű reklamációs arány az év második felére 2 ezrelék környékére zsugorodott.
A másik nagy kihívás a tavalyi év során a gazdálkodási helyzet javítása volt. Teljes körű üzleti folyamatoptimalizálást és szervezetracionalizálást hajtottunk végre a tavalyi év első félévében. Ennek hatására, az év egészét tekintve a társaság vesztesége az előző évi 20 %-ára csökkent úgy, hogy az utolsó három hónap már enyhe profitot eredményezett.
Társaságunk a 2009-es évben is jelentős lépéseket tervez végrehajtani. Áprilistól tervezzük a jelenlegi 105 legnagyobb településen túl, további 45 nagyobb településen a kézbesítést saját hatáskörbe vonni. Ennek legnagyobb jelentősége, hogy az ott élő előfizetők is kora reggel (jellemzően 7 óráig) kézbe vehetik a napi sajtót.
Továbbá, tervezzük az ügyfélkörünk bővítését és költségeink optimalizálását is folytatjuk. Mindezek eredményeképpen, dacára a sajtópiacot jellemző példányszámcsökkenésnek, azt reméljük, hogy 2009-ben a MédiaLOG nullszaldós évet fog zárni. Ezt úgy gondoljuk elérni, hogy közben létszámcsökkentésre már nem lesz szükség.
Budapest, 2009-03-05
Köő-Tóth Győző
vezérigazgató
MédiaLOG Zrt.



















