Hírek Újdonságok Akciók
A MédiaLOG Zrt. 2010 évvégi sajtóanyaga
MédiaLOG Zrt. – Az eredmények javulása folytatódik, miközben új tevékenység indítása van folyamatban
Közeledve a 2010-es év végéhez, Társaságunk zárszámadásra készül.
Az idei évre két alapvető célt tűztünk ki magunk elé. Folytatni akartuk az előfizetéses kézbesítés minőségének emelését, mindeközben a Társaságunk gazdálkodásában cél volt a veszteség elkerülése.
A kézbesítési színvonal leginkább a reklamációs arányban mérhető. A lenti ábrán jól látható, hogy a reklamációs arány folyamatosan csökkenő tendenciát mutat és az elmúlt két évben mindig a vállalt 3 ezrelékes szint alatt maradt. 2010. során ez a hibaarány jóval 2 ezrelék alá csökkent, jellemzően 1-1,5 ezrelék között mozgott.
Ez azt jelenti, hogy országosan és havi szinten több mint 5 milliós kézbesítési tranzakcióból mindössze 6-7 ezer esetében jeleznek kézbesítési hibát az előfizetők.

A másik alapvető célkitűzésünk volt a pozitív szaldójú működés.
A MédiaLOG sem tudta kivonni magát a lapkiadásra jellemző példányszámcsökkenés alól, így a Társaság bevételei 7 % -os mértékben fognak csökkenni 2010-ben. A volumencsökkenést csak részben tudta ellentételezni a 2010-es 4 %-os tarifaemelés, amely alatta maradt a bázisul szolgáló 4,2 %-os 2009-es fogyasztói árindexnek.
A különbség fedezetéül további erőfeszítéseket kellett tenni, hogy a működési folyamatainkat hatékonyabbá, így olcsóbbá tegyük. A kevésbé gazdaságos kézbesítői területeken a tevékenység kiszervezésre került, míg a nagyobb sűrűségű előfizetői területeken átalakítottuk, esetenként összevontuk a kézbesítői körzeteket.
Számításaink szerint, a 2010-es évben 120 mFt feletti EBITDA eredményt fog a MédiaLOG elérni, ami nullszaldó közeli mérleg szerinti eredményt jelent.
A jövő évre azt várjuk, hogy az előfizetéses példányszámok tovább fognak csökkenni. A csökkenés mértéke, a saját belső kalkulációink szerint, országosan és éves szinten 6-10 % közé esik. Természetesen a változás mértéke nagyban eltérhet az egyes kiadványok esetében (olyan kiadványok is vannak, ahol növekedéssel számolunk).
A 2011-es tarifaemelés mértéke a 2010-ben várható 5 % körüli fogyasztói áremelkedéssel összhangban lesz.
Ebben az üzleti környezetben Társaságunk további enyhe eredményjavulással számol és 135 mFt EBITDA-szintű eredményt tűzött ki célul.

A MédiaLOG Zrt. 2010. november-decemberében előfizetés-gyűjtő akcióba kezd, amelyhez kiadó partnerei támogatásával kedvezményes előfizetéseket kínál. Az akció keretében, a MédiaLOG kiadó ügyfeleinek termékeire lehet előfizetni, általában 25 %-os kedvezménnyel. Az új előfizetők között 2011. januárjában értékes tárgynyereményeket sorsolunk ki.
Ezen akcióval is az a MédiaLOG célja, hogy az előfizetések száma ne, vagy kisebb mértékben csökkenjen.
Megújul és igazán felhasználóbarát lesz a MédiaLOG új honlapja.
A honlap nem csak bemutatja a MédiaLOG-ot, annak jelenét és múltját, hanem interaktív segítséget ad az előfizető ügyfeleinknek (B2C) abban, hogy megismerjék az előfizetés-kézbesítés jellegét a saját lakóhelyükön.
Továbbá, sokcsatornás elérhetőséget biztosít az ügyfélszolgálathoz.
A teljes termékportfoliót kínálja az előfizetőknek szintén sokcsatornás fizetési módokkal, akár közvetlen kiadói előfizetést, akár MédiaLOG-on keresztüli előfizetést választanak.
Közvetlen átjárási lehetőséget biztosít a site látogatói részére minden kiadó partnerünk honlapjára.
Szórólapos tevékenység
A MédiaLOG Zrt. dolgozik az előkészületeken, hogy országos szórólapos tevékenységet tudjon elindítani. Szeretnénk más tevékenységben is kihasználni azt a potenciát, amit a heti 6 napos közvetlen kézbesítési jelenlét biztosít az ország 150 legnagyobb településén.
Üzleti filozófiánk, hogy nagy pontossággal – amit az előfizetéses lapterjesztésben már bizonyítottunk – és versenyképes áron nyújtsunk szolgáltatást. Mindezt egy független, utólagos ellenőrzési tevékenységgel megerősítve.
A tevékenység elkezdését 2011. év első negyedévében tervezzük.
Budapest, 2010-12-06
Köő-Tóth Győző
vezérigazgató



















