Hírek Újdonságok Akciók
2010. Az első nyereséges év
MédiaLOG Zrt. – Az első nyereséges év
Áttörést hozott a MédiaLOG Zrt. életében a 2010-es év. Várakozásainkat meghaladó, enyhe pozitív mérleg szerinti profitot produkált a társaság.
Mindezt úgy értük el, hogy a csökkenő előfizetéses piacon, csökkenő árbevétel mellett a belső működési hatékonyságunkat növeltük, illetve struktúrájában megváltoztattuk a lapkézbesítés működését.
A 2011-es év során a példányszám-csökkenés enyhe mérséklődésével számolunk, így továbbra is nyomás alatt marad a társaság. Folytatnunk kell a jelentős élőmunkaerőt kívánó kézbesítői hálózat racionalizálását, amely eredményeképpen az egy kézbesítőre jutó kézbesített lap havi szinten eléri a 3000 példányt. A ritkábban lakott külterületi részeken a korábbi kerékpáros kézbesítést kismotoros kézbesítéssel váltjuk ki, aminek eredményeképpen nemcsak hatékonyabb, de gyorsabb is lesz a lapok előfizetőkhöz történő eljuttatása.
Keressük az együttműködés lehetőségét az előfizetéses lappiacon működő egyéb társaságokkal azon területeken, ahol a piaci verseny nem sérül, úgymint pl. a lapexpediálás, vagy egyes, kis példányszámú körzetekben, a közös végponti kézbesítés.
Mindezek eredményeképpen, reálisnak látjuk a 2011-re tervezett enyhe pozitív mérleg szerinti eredmény túlteljesítését. Az év kezdete sikeresnek mondható, ami alátámasztja, hogy az éves célok teljesíthetőek.

A 2011-es év sok tekintetben vízválasztó lesz, mivel közeledve a 2013-as postai piacnyitáshoz, nő az aktivitás azokon a részpiacokon, amelyek érdemben érintettek lehetnek az új piaci lehetőség kiaknázásában. Ez a MédiaLOG-ra is igaz, így sok a tennivalónk.
Felkészülvén az új piaci helyzetre, több olyan tevékenységet is elindítunk, vagy előkészítünk, amelyek hasznosak lehetnek ebben a felfokozott piaci környezetben.
A MédiaLOG jelenlegi tevékenységében számos olyan elem is van, amelyre építeni lehet:
- A fentebb már említett expediálási kapacitásunk alkalmas arra, hogy más piaci szereplők hasonló expediálási tevékenységét költséghatékonyan kiváltsa, vagy a lapexpediáláshoz hasonló egyéb szortírozó tevékenységet végezzen egyéb piaci szegmensben működő vállalkozások részére.
- Miskolcon működtetjük az ügyfélszolgálati központunkat, amely kapacitástöbblete szintén kihasználható (akár kiadói belső kapacitások kiváltására).
- Január végén elkezdtük az országos szórólap-terjesztési tevékenységünket. Az első terjesztési ciklus sikeresen lezajlott és bőven az előre rögzített terjesztési hibahatáron belül maradtunk. A további leszerződött ügyfeleink kiadványait a közeljövőben terjesztjük, illetve keressük a lehetőségét, hogy azon ügyfeleket is elérjük, amelyek a magas minőség mellett az alacsony árat is fontosnak tarják.
- Kiajánlottuk a kiadó partnereink részére, hogy a kiadói, írásos kommunikációt eljuttatjuk az előfizetőiknek, sőt igény esetén a teljes folyamatot – úgymint, adatbázis kezelés, nyomtatás, borítékolás, címzés, stb. – elvégezzük helyettük.
- Végül, lehetőséget látunk belépni a kiscsomag kézbesítési üzletágba, hiszen a meglévő feldolgozó, országos szállító és kézbesítői kapacitásaink alkalmassá tesznek bennünket a jó minőségű és kedvező árfekvésű szolgáltatás nyújtására.
Összefoglalva, a MédiaLOG gazdálkodása kiegyensúlyozott és megfelelő alapot jelenthet a bővítésre. A tevékenységi kör kiegészíthető egyéb, hasonló tevékenységekkel, amelyeknél piaci előnyt jelenthet az alaptevékenységet stabilan kiszolgáló országos logisztikai hálózat.
Mindezek eredményeképpen, lehetőség mutatkozhat az alaptevékenységnek számító előfizetéses lapterjesztés tarifáinak későbbi csökkentésére is.
Budapest, 2011-02-28
Köő-Tóth Győző
vezérigazgató



















